Valami újat hoz a napsugár. Újat, melyben még ott rejlik a régi. Erőtlen fénynyalábok azon fáradoznak, hogy a fagytól meghűlt természetet életre keltsék. Így van ezzel az emberi lélek is. A hideg és- a már szinte állandósult- sötétség nehéz súlyként mélyebbre nyomta szárnyaló tudatunk. Az első tavaszi nap, a benne rejlő új lehetőségek által a súlyból könnyed pihe lesz. Ám még érezzük a hideg átható óráit ezért nem tudjuk lerázni magunkról azt az ártalmatlan, már súlytalan nyomort.
Az új, döntések milliója elé állít. Nem csupán az a riasztó, hogy szavainknak mi lesz a következménye, vagy hogy melyik a legjobb út. Tudod mi a félelmetes? Mindegyik utat máshogy sütik a napsugarak. Valamelyik fürdik a fényben, valamelyik a sötétség uralma alatt áll.
Mi emberek, tisztában vagyunk vele: a Nap forog. Ily módon tehát minden döntésben van jó és rossz. Csupán az a nem mindegy, milyen arányban oszlanak meg. A jó előbb vagy utóbb ér el minket? Mennyi szenvedés által tudjuk és értjük meg döntéseink következményeit? Bátornak lenni! Honnan merítheted? Az eddig megjárt útjaidból, csak magadból. Hiszen az ezidáig megtett poros lankákat, lejtőket és magaslatokat mindig fény és árnyék egymást váltó játéka határozta meg. Néha féltél, néha örömtől mámorosan rohantál az ismeretlen felé.

A  képlet egyszerű, a megoldás adott: A vég kezdet, a csalódás remény!