Ott ül Ő. Hozzá nem is, de a vele szemben lévő asztalhoz leülsz. Gondosan eligazítod a hajad és a levetett kabátot, majd magad elé kapod az itallapot. Feltekintesz. Lopva ugyan, de jobban szemügyre veszed a vonásait. Mestermű. Pont, amilyennek lennie kell. Még a kávét is olyan vonzón kavargatja, hogy öröm ránézni. Rádöbbensz, hogy túl régóta legelteted a szemed rajta, így muszáj belemerülnöd az italok tudományos elemzésébe. Percek sem telnek el, a telefonod veszed magad elé. Mennyi az idő? Mocorogsz. Miért nem néz már fel? A kijelzőről a kiválasztottra csusszannak szemeid. Jaj, de tökéletes….Hahó, itt vagyok! Felnéz. Elnézel. Mennyi az idő? Újra a telefonnal bíbelődsz, de ugyan kit érdekel hány óra? Ránézel, rád néz. Jesszus! Elnézel. Próbálod, de a mosolyt képtelen vagy elnyomni. Vigyorogsz. Jaj, ne! Egyre szélesebb. Nagy levegő. Pincér. Tulajdonképpen fél órája előtted az itallap és még csak halvány sejtésed sincsen, mit rendelj. Illetve egy kívánságod van: Ő.

Mert a szerelem ilyen. Jön, magával sodor, legyőz teret és időt és Téged is. Gyermeki játékok sorába taszít és aztán megöl, megbénít és nyomorba dönt.